Hö úr Kína legértékesebb puerh (öreg tea) gyűjteményével rendelkezik, amely rangot nyugodtan kiterjeszthetjük az egész világra. Tehát Hö úr teáinak nincs párja az egész világon. Tudják ezt kormányfők, cégvezetők, professzorok és pénzemberek, Kínába látogatva szinte első útjuk az idős úr teaszalonjába vezet. Panaszkodik is, hogy ezek a mihaszna politikusok megisszák az összes teáját:)

oregpuerh4.jpg

A teamester és minden kincsek őrzője egy pókerarcú sofőr, 17 grammot adagol egy kékcímkés 60 éves shengből, hozzá 3 grammot egy százéves korongból, mindez 300 ml-es agyagkannában készül. Az első korty után mintha élve temetnének, minden érzékszervemen beáramlik a földfekete mélység. Ez az érzés nem tűr meg semmi más ingert, lassan kinyílok, gyökerem lesz és törzsem, ágaim lesznek és kinyúlok az ég felé.

oregpuerh6.jpg

Hö úr stabilan áll a kínai dollármilliomosok toplistájának éremesélyesei között, de a magyar példákkal ellentétben mint vagyonos kínai, kötelességének érzi hazája tradícióinak ápolását és bemutatását. „A puerh tea a kínai kultúra egyik legkülönlegesebb gyöngyszeme, de ez nemcsak a kínaiaké, hanem az egész világ öröksége”, mondja. A világörökség földesen édes ízétől mi teázók szépen elhallgatunk.

oregpuerh1.jpg

Úgy tartják, hogy a puerh tea csakúgy mint a jó borok az évek múlásával egyre finomabb, nem mellékesen a hagyományos kínai orvoslás egyik alkalmazott csodaszere. Az öreg puerh tea drágább mint az arany, 2005-ben egy 500g-os 64 éves korong 1 millió Yuanért (kb.40 millió Forint) kelt el árverésen. Az alábbi korong 1890-es évjáratú és 2013-at írunk:
oregpuerh10.jpg

Kína egész kultúrtörténetében nagy szerepet játszik a tea, ez azonban a 20. században drasztikusan megváltozott. A japán megszállás előtt (1937) zömében kis magánüzemekben készültek a préselt korongok. A Második világháború idején visszaszorult a termelés, ezt követően a kommunista hatalomátvétellel párhuzamosan a magánvállalatok eltűntek és 1951-ben helyükbe lépett az Állami Puerh Társaság, lepényeik közepén nagy tea jellel:

oregpuerh5.jpg

Első és leghíresebb korongjuk a piros cédulás Hung Yin, ne hiányozzon a kép róla:

oregpuerh11.jpg


Végül picit játszunk el a gondolattal, hogy ezekből lehet kóstolót kérni:

oregpuerh8.jpg

oregpuerh2.jpg

oregpuerh3.jpg
oregpuerh7.jpg
oregpuerh9.jpg
Aki még nincs tisztában a puerh fajtákkal azt hihetné, hogy ezek shu lepények. Nos, nem ez a helyzet,a 30 évesnél öregebb shengek a természetes éréssel besötétednek, miközben áruk évente duplázódik. A várakozási idő lerövidítésére találták ki a 70-es évek elején az ellenőrzött érlelésű shu puerht, amely sikerében közrejátszott az is, hogy öreg shengekhez az áruk miatt sokan egyáltalán nem férhettek hozzá.

Szeretettel: Flying Bird Tea House

Címkék: puerh tea puerh lepény puer tea

A bejegyzés trackback címe:

https://bambuszcsipesz.blog.hu/api/trackback/id/tr305305549

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása