A mai teázást furcsamód egy elegáns budai kávézóban kezdtük, de ez az ücsörgés valójában a délutáni sheng puerh teszt teáinak első szemrevételezését szolgálta. Kis zacskó felcímkézett leveleket raktunk ki az asztalra és néztük őket a tasakon át. Kérdezi a barátom egy 600 éves teafa 6 gramm levelére mutatva: elviszed most megkóstolni? Dehogy viszem el mondom, próbálva leplezni a néhány hét alatt kialakult komoly függőséget.

sheng11.jpg

Tudni kell, hogy a tea származhat ellenőrzött teakertből, vagy vadon termő 6-800 éves fákról. Az erdőben a teafát számos egyéb növényi és állati maradvány veszi körül, ami a talajon keresztül felszívódik és szép hosszú, kacskaringós, napfényes úton jut el a gyökértől a levelekig. Gondoljunk bele mit jelent ez sejtszinten az ültetvényes teákkal szemben, hiszen egy teakertben rothadó maradványok és véletlenszerű növények nem fordulhatnak elő, de az erdőben igen. A begyűjtött leveleket sütik, napon szárítják, majd formába préselik és évekre elteszik érni. Ezt a történetet akartuk kibontani a teákból a délután folyamán.

sheng10.jpg

A tesztcsapat mozgósítása ilyen teák esetében gyerekjáték, szélsőséges vibrációk vettek körbe bennünket, ahogy előkerültek a kóstolónyi adagok. Múlt héten térdre kényszerített egy 2004-es Yiwu Mahei öreg sheng, ezt újra kóstoltuk, plusz két tétel: egy Menghai sheng és még egy a Nagy Havas Hegyről. A teákat vastagabb falú gaiwanban készítettük, forró és kicsit visszahűtött vízzel egyaránt próbálkoztunk. Balról: Daxueshanxiang, Lincang 2004; Yiwu Mahei 2004, Menghai 2004 .

sheng5.jpg

Tulajdonképpen már az első teával kivégeztük a tesztet. A Nagy Havas Hegy, Daxueshanxiang, (Yongde, Lincang, Jünnan) Xishuangbanna-tól északra a Lancang folyótól nem messze található a Himalája lábánál. A 2004-es szedésű, préselt, vadon termő sheng igazi 4 dimenziós teának bizonyult. Ha ilyen teát iszik az ember egyfajta szárnyaló, de fókuszált részegség árad benne szét, amely energiáját megtízszerezi és új dimenziót nyit a felfogásban.

sheng6.jpg

Az első impresszió a száraz illat, ami ez esetben hűvös, havas, virágos, VÉGTELENBE szippantás volt. Megfigyelhetjük, hogy az illatoknak van bizonyos távlata a térben. Ehhez a teához képest a másik kettő zárt szobában való toporgássá szűkült. Ha sheng puerht szagolunk próbáljuk felfedezni benne ezt az illattartományt, a jó sheng illata egy hűvös, hatalmas, behatárolhatatlan tér. Füstösség nem jellemző, de erről majd máskor írok.

sheng9.jpg

Az első kortyok után bizsergető érzést tapasztaltunk a szájpadlásunkban. Több volt ez, mint édesség, olyan mint egy korty pezsgő szénsavasan édes csípőssége, amitől először elkezdett csorogni a nyálunk, majd láb és fej felé terjedt tovább az inger. A vad fák teáinak összetéveszthetetlen jegye a kiszélesedő, savmentes, krémes íz nagyon hosszú utóíz kíséretében. Ezzel a szétterjedő napfényes érettséggel szemben az ültetvényes teák fanyar keserűsége röviden hatol belénk, utóízük inkább kesernyés.

sheng2.jpg

Sokadik felöntésre savasságnak még mindig nyoma sincs, az íz egyre szélesedik, és teljesen váratlanul nyit a tea. Illetve nem a tea, hanem mi. Ez a legfurább az egészben. A tea átveszi a kontrollt és kinéz a szemünkön. Egész testünkben forróság és energia árad szét, nem tudjuk mi történik, csak összenézünk, hogy érezzük-e a rendkívülit. Ez az érzés teljesen más, mint a shu puerhek túlfogyasztásakor fellépő (megszokott) tearészegség. Ez az energiamegmaradás.

További analizálásra egyelőre nem vállalkozom, a jövő héttől a helyszínről tudósítom a tisztelt olvasótábort a sheng puerhekkel való behatóbb ismerkedésem fejleményeiről. Rendkívüli kaland lesz.

Szöveg és képek: Flying Bird Tea House, Akira Hojo

Címkék: puerh tea sheng puerh

A bejegyzés trackback címe:

https://bambuszcsipesz.blog.hu/api/trackback/id/tr25196478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anchan86 2013.04.05. 12:07:26

Ennek hatására adok egy újabb esélyt a shengeknek, eddig nem rajongtam értük kifejezetten..
Várjuk ám a tudósításaidat Kínából!!! :)
süti beállítások módosítása