Chayi vagy "Art of tea"

"Van-e otthonotokban szépség, mely a szívet a fából, kőből faragott tárgyaktól a szent hegyig vezeti? "
/K. Gibran

A teaművészet a kínai kultúra legszélesebb körben elfogadott része. A régi életstílus a nyolcvanas években éledt újjá, mint a szabadidő eltöltésének kellemes és ízléses formája, a felfrissülés egészséges és harmonikus módja, egyfajta magasabb életminőséghez kapcsolódó divatos tevékenység. Egyre több ember olvasta és tanulmányozta a régi jegyzeteket, a teázás ismét fontos szerepet kapott a műveltebb, kifinomultabb emberek életében. A teaszertartás a '80-as évektől az egész világon elterjedt és magával vitte a kínaiak évszázados hagyományát.

fengzikaihegy.jpg

Klasszikus és jelenkori szeánszok

A Tang dinasztia (618-907) idején egyszer Lu Yu-t (Lü Jü) meghívták egy teás eseményre, amelyen a helyi elöljáró mutatta be teakészítő ügyességét. Ez a korszellem sarkalta őt, hogy megírja klasszikus összefoglalóját amelyet az egész világ a teás irodalom fő művének tekint. A Song dinasztia idején tartott ChaBaiXi (szórakoztató teás bemutató) összejövetelek nevéből is lehet sejteni, hogy a nagyobb közönség előtt tartott teás bemutatóknak hagyománya volt.

A '80-as években Kína gazdasági fejlődése nyomán fokozatosan megnyílt a lehetőség az emberek előtt, hogy a művészetek felé forduljanak. A gazdasági fejlődés, az egyéni boldogulás és társadalmi jólét növekedésével újra feléledt a teaművészet iránti igény is.

A tajvani teás szokások is hatást gyakoroltak a kínaiakra, egymás után nyíltak tajvani és guangdongi stílusú teaházak először Hangzhouban és Fujianban, majd egész Kínában és szerte a világon. Az újdonsült, egyedi atmoszférájú helyeket a modern emberek igénye hívta életre. A kínai teázásra a japán teaceremónia is visszahatott. Habár a teakultúra bölcsőjének Kínát tekintjük, a japán teaművészet nagyobb népszerűsége jótékonyan befolyásolta a kínai teaházak elterjedését is.

fengziakiluyu.jpg

A teaművészet hat fő eleme

A teaművészet hat fő összetevője az EMBER, a TEA, a VÍZ, az ESZKÖZÖK, a KÖRNYEZET és a MŰVÉSZI ÉRZÉK.

AZ EMBER

A teakészítő külső megjelenése, mozdulatainak igényessége, természetes szépsége, belülről a társaság felé áradó vonzereje, jó szándéka és belső tartása egyszerre nyilvánul meg a teázás során. Ehhez képest a tea másodlagos szerepű. A kínai teakultúra emberközpontúbb és szabadabb, de a kevésbé merev szertartás nem jelenti azt, hogy a felszolgáló ember személye és tudása ne lenne meghatározó. Valójában nem kell görcsölni, csak önazonosnak maradni és az már jó:

"Jók vagytok, ha egyek vagytok önmagatokkal.
Ám amikor nem vagytok egyek önmagatokkal, akkor sem vagytok gonoszok.
Mert a megosztott ház nem rablók barlangja, csupán megosztott ház.
És a kormány nélkül maradt hajó céltalanul kereng ugyan a veszélyes zátonyok között, de el nem süllyed.
Jó vagy, ha adni akarsz magadból. "/ K. Gibran

fengzikaiember.jpg

A TEA

A teák változatos elnevezése már önmagában is utal a sokszínűségre és különleges fajtákra, jó érzést közvetít a teázó személyek felé. Fontos a levelek egységesen szép megjelenése, a főzet tiszta, csillogó, természeti jelenségeket idéző színe, az illat és aromák gazdagsága, intenzitása. A tea a természet ereje, amit az ember átalakít és ezzel saját belső energiáját növeli.

fengzikaitea.jpg

A VÍZ

A víz a tea anyja, meghatározó elem. Szelíd, kedves és lágy, de hatalmas. Ezért egy nagyszerű tea rossz vízzel készítve elvész, értelmetlen és fogyaszthatatlan. Lu Yu szerint a legjobb víz a hegyi patakok friss, édes, kristálytiszta vize. Ehhez képest a folyóvíz és kútvíz kevésbé alkalmas teakészítésre. Lu Yu könyvében osztályozta a vizeket és megemlíti a legjobb forrásokat. Igen, a víz megismerését már 1200 évvel ezelőtt is fontosnak tartották a kínaiak.

fengzikaiviz.jpg

A KANNA ÉS ESZKÖZÖK

A teás eszköz a tea apja. A régi időkben azt tartották, hogy a kínai teáskészlet ünnep a szemnek. Amikor a teázás már nem pusztán a felfrissülés eszköze hanem kulturális élvezet, a teaszett egyszerű eszközei egyre igényesebb, művészies formát öltenek, mint a teázás esztétikai értékének közvetítői. Az eszközökön versrészletek kalligráfiái, kínai bölcsességek, a taoista és buddhista hitvilág szimbólumrendszere, vésetek, kézzel festett mintázatok jelennek meg. Az elegáns formai és anyagi megfogalmazáson túl fontossá válik a mélyebb tartalmi jelentések közvetítése, amely a teázás során továbbgondolásra alkalmas. Különösen izgalmas, hogy az esztétikum mellett a funkcionális és ergonómiai követelmények sem vesznek el.

fengzikaieszkoz.jpg

A KÖRNYEZET

A teaszertartás helyszíne már a régi időkben is kiemelt jelentőségű volt, nyugalomra és gyönyörködésre alkalmas elegáns környezetet illik választani, ahol csend van, lágy szellő fújdogál, feljön a Hold és édes oszmántuszvirág hull az ölünkbe. A helyszínválasztás tulajdonképpen a művészeti koncepció része, amely egyfajta holisztikus egységbe vagy keretbe ötvözi a teát mint földi entitást, az embert mint köztes elemet, és az emelkedettebb szellemi síkot. Ilyenkor az ember spirituális lénye egyenesen a természettel kommunikál, figyelme és érzékei a természet szépségei felé irányulnak. Belső térben csendes, természetes fényben bővelkedő vagy hatásosan megvilágított, szép, tiszta szobát válasszunk. A zene a hat klasszikus kínai művészeti ág egyike, tökéletes kísérője a teázásnak, számos modern és klasszikus kompozíció készült kifejezetten erre a célra. Használjuk.

fengzikaikornyezet.jpg

A MŰVÉSZETI ÉRZÉK

Mint minden művészethez, ehhez is érzék kell, amelyben a tökéletes ritmusban és mozdulatokkal kivitelezett teakészítés és maga a tea, harmóniával és gyönyörűséggel tölti el a vendégeket. A kínaiak nem komplikálják túl a teafőzést, az egész folyamatnak természetes áramlást, egyszerű szépséget kell közvetíteni, amely egyrészt egy tökéletes főzetben realizálódik, másrészt elárasztja a szívet. A mű megalkotása a tea, a teás eszközök, a víz és a környezet kiválasztásával kezdődik, előadása során az ütemezett adásnak és kommunikációnak kiemelt szerepe van. Mondok egy példát. Folyamatosan figyelni kell, hogy ne akkor készítsük a következő forró főzetet, amikor nekünk úgy "jön ki", hanem amikor a vendégeknek kiürült a csészéje és ezt várja tőlünk.

fengzikaiart.jpg

+ A teás etikett

A kínai teaszertartásban a tea üzenet a készítő és a tea, illetve a készítő és a vendég között. Ebben az eleven térben a vendéglátó figyel a teára, a vendégre és saját magára, a vendég pedig szintén ugyanerre a hármasra. Ha ez a figyelem megvan, egyszerűen nem lehet hibázni, de ennek a figyelemnek már az előkészületek során meg kell lenni.

+ Búcsú

Még sosem találkoztam olyan emberrel, akinek a teázás ne változtatta volna meg az életét jó értelemben. "Hol keresnétek a szépséget, s ugyan hol lelhetnétek fel, ha nem maga a szépség a ti utatok és a ti vezetőtök? " /K. Gibran. A teaművészet egy idő után beépül a mindennapokba, az életút részévé válik, nyugodtabbá és figyelmesebbé teszi az embert befelé és kifelé egyaránt.

 fengzikaiut.jpg

A következő rész a teás szettekről szól. Türelmet kérek és jó teázást! Szöveg: Zhou Wenjing, Yue Suna, Flying Bird Tea House, képek: Feng Zikai

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bambuszcsipesz.blog.hu/api/trackback/id/tr237544384

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.