Karácsony környékén szert tehetünk néhány doboz teára, amit huncut módon tovább adhatunk vagy megpróbálhatjuk kielégítően elkészíteni. Mi az utóbbit választjuk. Egyébként ilyenkor magunk is hajlamosak vagyunk barátainkat lehetetlen helyzetekbe képzelni, ahogy hófúvásban, károgó varjúhad közepén behúzott nyakkal állnak, majd eláraszt bennünket a gondoskodó szeretet és veszünk nekik négy évre való teát díszdobozban. Akár adunk, akár kapunk tartsunk szem előtt pár dolgot.

Váljunk le a filteres teákról. A finom, zsenge leveleket fiatal lányok kézzel szedik. Ilyenkor a dobozra nem szükséges szép zöld tealeveleket vektorgrafikázni, mert a dobozban is ilyen szép zöld tealevelek vannak. A bokor visszamaradt részeit géppel lenyírják, megdarálják, majd megy a filterbe. Ebben az esetben vektorgrafikázni kell. Mivel a tealevél koncentráció alacsony, tulajdonképpen az összes filtert be kéne áztatni a kannába, ha teát is akarunk inni.

Megkérdeztem Pétert is mi a véleménye a filteres teákról. Humán ökológusként a szokásos stílusban nyilatkozott, miszerint a nagy cégek által forgalmazott filteres tea tulajdonképpen egy másik kultúra kizsákmányolásán alapul...ilyen szempontból nem fair karácsonyra filteres teát venni... úgy érzem itt komolyabb összefüggésekről van szó, amin már a vektorgrafika sem segít:) Péter hétfőn, kedden és szerdán tartózkodik a teaházban, kérem a zöld aktivistákat kizárólag ezeken a napokon látogassák a helyet, elképzelhetőnek tartom, hogy egy filterégetéssel egybekötött demonstráció lebonyolítására is kapható lesz a teakungfu előtt:)

A teafőzés a víznél kezdődik, vegyünk alacsony ásványi anyag tartalmú vizeket (400 mg/l alatt), vagy szellőztessük a csapvizet amíg leülepszik, illetve elpárolog belőle a klór. Kutyánk kizárólag a szomszéd hölgy ajtaja előtt hagyott locsolókannából hajlandó vizet inni. Okos állat. A kemény vizektől teánk íze módosul, állaga opálos, felszíne bőrös lesz. Használjunk mindig friss, oxigéndús vizet, az újraforrázott víz már nem ilyen..

A teakészítés a leöntéssel folytatódik. Lobogó, tűzforró vízzel inkább ne locsoljunk teát. Fehér és zöld teák esetében 70-80 C° legyen a vízhőmérséklet. A jó minőségű japán zöldeknél még alacsonyabb, 60-70 C°. Oolongnak jobban befűthetünk egy 80-90 C° infúzióval, feketére, vörösre, puerhre: 95-100 C° víz kerüljön. A keverékteáknál alkalmazzuk az informatikai biztonsági előírásokra vonatkozó elveket, igazodjunk a leggyengébb láncszemhez. Pl. ha aromával és gyümölcsökkel kevert fekete tea alapú blendet iszunk és leforrázzuk (mert fekete, tehát bírja a forrót) az illatok elszállnak, elveszítjük a gyümölcsös és aromás jelleget, és kicsit savanykás tűzforró vizet iszunk. A gyümölcsös, aromás teákat inkább forrázzuk alacsonyabb hőfokon 80-90 C° és áztassuk kicsit tovább.

Nem fogytunk még ki a a paraméterekből:) Azt is kontrollálnunk kell meddig ázik a tealevél. Ne sokáig, jó? A szervezetünk számára hasznos anyagok pár perc alatt kioldódnak, majd a keserűbb vegyületek és csersav kerekednek felül. Az ottfelejtett tea kuka, nem fair a kizsákmányolt társadalmakkal és a teával szemben. Kannában az áztatás zöld esetében 1-2 perc, oolongnál 2-4 perc, fekete és vörös teáknál 3-5 perc legyen.  A hosszú időre vízben felejtett tea keserű és savas lesz, a zöldek különösen. Mi viszont illatos, zamatos teára vágyunk. Ha bögrében 2 dl, vízzel operálunk, akár ennél kevesebb idővel is számolhatunk. Jó minőségű teáinkat többször is leönthetjük, tehát ne dobjuk ki a szűrőből az első infúzió után, mert a második-harmadik adag ital még finomabb lesz.

Mi európai emberek szűrjük a teát. Szűrni teatojással nem fair. Bocs, de tényleg nem. Aki szerint igen, az próbáljon meg 3 perc alatt feloldódni a tömött hatos villamoson. A maximális ízhatások elérésének feltétele a tökéletes kioldódás, amikor a levél a legnagyobb felületen érintkezik a vízzel. A szűrő legyen tágas, anyaga lehet üveg, porcelán, szilikon vagy bambusz. Fémek esetében esetleg rozsdamentes acél, de mivel a kioldódó fémek nem tesznek jót a szervezetnek, inkább kerüljük a fémszűrőt. Viszont tény, hogy a fémszűrő nem annyira fogyó eszköz, mint az előbb említettek:( Én magam gyakran használom, mert könnyű tisztítani, nem veszi át a teák aromáját, és nem törik el..

Ízesítés. A cukrozott tea hizlal, illetve savasítja a szervezetet. Válasszunk olyan teákat, amik önmagukban is finomak, itatják magukat, így fokozatosan megismerjük a teák valódi ízét és leszokunk az édesítésről. Ha feltétlenül ízesítenünk kell, használjunk mézet, vagy sztíviát.

A tea élvezete. A tea lehet társasági ital, de az egyéni tudatosságot, testi és szellemi fejlődést is segíti. A teázás a teakészítést és teafogyasztást egyaránt felölelő kreatív alkotómunka és élvezet. Ennyi talán egyenlőre elég az ünnepekhez. Teázzunk, és ne feledkezzünk meg a zöld tea zsírszövet lerakódást gátló hatásáról! Az ünnepi fogások után éljünk vele! Már felszedett kilóinkat ugyan nem fogja leradírozni, de elkerülhetjük, hogy 2-3 kiló súlyfelesleggel indítsuk a sárkány évét.

 

Jó teázást Nektek!

 

 

Címkék: teavíz teakészítés zöld tea készítése

A bejegyzés trackback címe:

https://bambuszcsipesz.blog.hu/api/trackback/id/tr813419893

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Weboldal bérlés kontra weboldalkészítés 2011.12.01. 10:30:00

Több százezer forint egy weboldal indítása, vagy egy új rablás az üzleti pályán? Kinek a pénzére pályáznak a weboldalszerkesztők?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Karnamantra 2011.12.01. 12:38:43

De jó ilyet olvasni:) Sokmindenben egyetértek. Tavaly én is írtam egy bejegyzést a teázásról, a Demmersben felszedett tudományomat, amiokr ott dolgoztam, azóta is felhasználom. Cukrot-citromot-mézet sosem, filtert sem, és sajnos még én is fémezek, de már nagyon le akarom cserélni.

különvélemény 2011.12.01. 13:12:41

Az még belefért volna, hogy egy vízforralóban (mind ugyanolyan, tehát mindegy milyen) fél liter víz mennyi idő alatt hűl le 80-90 (mondjuk 85) fokosra.

Vagy mindenki szaladjon el egy hőmérőért? :)

Mad Mind 2011.12.01. 13:15:12

Fekete teát mézzel tejjel, zöldet magába. Szerintem :)

AtomCamel 2011.12.01. 13:27:27

Fekete kevés tejszinnel :-), zöldet magában. :-) A fekete tea kiváló kísérője egy jó tömet Virgina dohánnyal tömött pipának a korai téli esti órákban...

Wágner Anna 2011.12.01. 13:51:12

@AtomCamel: á, hogy neked mi minden kavarog a szádban:)) csodás lehet a pipa a teával. javasolt szám: john coltrane: soul eyes, ha esetleg a füledet is be akarod kapcsolni...youtu.be/h_0xhYzdQ-k

organikusviselet · http://organikusviselet.blog.hu/ 2011.12.01. 14:20:18

Nagyon szépen köszönjük ezt a cikket. Én is próbálom "fejleszteni" a teafőzési készségeimet, de sajnos nincs elég eszközöm hozzá. Én alapvetően a zöld és mostanság fehér teának vagyok a szerelmese. Csak egy kérdés honnan lehetne olyan gyönyörű dobozt szerezni mint ami az első képen van?

Wágner Anna 2011.12.01. 14:31:21

@organikusviselet: nálunk. jobb fölül találsz egy linket a boltra. nem csak a doboz szép, a tea is isteni, ami benne van:))

bohuš 2011.12.02. 14:07:04

"A finom, zsenge leveleket fiatal lányok kézzel szedik."
Ez egy Krúdy-novella kezdete...

Wágner Anna 2011.12.03. 10:18:26

@bohuš: De jó, nem tudtam, de ott biztos nem tealevelekről van szó. Melyik novella?

Wágner Anna 2011.12.03. 10:22:37

@különvélemény: 0,8 l Kb. 10 perc, de használjon az ember hűtővizet. Öntse át egyszer egy üres kannába/bögrébe és az mehet a teára. Egyszeri átöntés 15-20 C° hőmérséklet csökkenést jelent. A hőmérő sem hülyeség az elején.

szél-víz · http://valosagtura.blog.hu 2011.12.06. 17:20:47

Remek írás!

A teafilterek kezdetben selyemből vagy muszlinból készültek, a mai papír tasakok ragasztóanyagokat, fluort, rovarirtó szert és más veszélyes vegyületeket tartalmazhatnak, és sok esetben klórral fehérítik őket - a forró víz hatására ezek szépen beleoldódnak a teavízbe. Továbbá a benne lévő teafű legtöbbször tulajdonképpen söprű, felesleg, silány minőség. Elég durva, ha azt vesszük, hogy vannak, akiknek a tea filteres teát jelenti, nem is gondolták, hogy lehet másként is teázni.

Bogyi 2012.01.18. 20:30:33

Örülök a teás blogoknak, különösen, ha a képek is szépek. A puerhért én nem rajongok szerintem "zombiízű" :)

De néhány észrevétel:

"Használjunk mindig friss, oxigéndús vizet, az újraforrázott víz már nem ilyen."
Az oxigéntől szépen megbarnulnak (oxidálódnak) a zöld vagy sárga forrázatok.
A víz melegítése együttjár az oxigéntartalmának csökkenésével. Egy forralás után gyakorlatilag nam marad benne oldott oxigén. Az újraforralás legfeljebb a lehülés után újra beoldódott oxigént távolítja el ismét a vízből, de semmiben nem különbözik az egyszer forralttól (hacsak nem sok víz távozott el gőzként és az ásványi anyagok bekoncentrálódtak)

"A cukrozott tea hizlal, illetve savasítja a szervezetet"
A mondat második fele fiziológiailag értelmezhetetlen!
Egészséges ember hétköznapi táplálkozás mellett a kiválasztószerveivel egyensúlyban tartja a pH egyensúlyát. A "szervezet elsavasítása" egy sajnos gomba módjára burjánzó ezoterikus baromság.

"ne feledkezzünk meg a zöld tea zsírszövet lerakódást gátló hatásáról! "
Ez a mondat sajnos szintén nem értelmezhető. Szöveteknek nem szokásuk lerakódni. A zsír raktározását elképzelhető, hogy a zöld tea valamelyest gátolja a zsírszövetekben, de inkább az érelmeszesedés gátló hatásáról szokott szó esni (a zöld és fekete teáknak egyaránt).

Pécsi bölcsész 2012.02.07. 20:42:10

@Bogyi: Megvan a fiziológiai magyarázat a savazásra.
Egy félreértéstulképpen.
Nem a szervezet svasodikel, hanem a vizelet.
Tehát ha azt halljuk, hogy lúgosítani kell a szervezetet, akkor gondoljunk arra, hogy tulképpen a vizelet savasságának a csökkentése a cél.!
süti beállítások módosítása