Miközben a nyugati fogyasztói társadalmak csáprágójukat keletre szegezték, és immár 500 kávézó nyújt intenzív Starbucks élményt a kínai fiataloknak (ambiciózus növekedési tervük szerint 2015-re 1500 Starbucks lesz Kínában :\) a nyugati fiatalság körében hódít a teázás, a túlmisztifikált keleti kultúrák utáni szenvedélyes vágy, a szupertitkos kelet-ázsiai ketyerékhez való tébolyult vonzódás. Magam is rabja vagyok néhány apró, gyönyörűséges tárgynak, nem tagadom..

Starbucks, Peking, Kína

A tea sejtvédő, fogyást elősegítő és kiegyensúlyozottan élénkítő hatása mára közhely, a folyamatos kávészürcsölés helyett az amerikaiak rákattantak a teára, megjelentek a kávéházak alternatívái, a távol-keleti atmoszférát, nyugati kényelmet és modern stílusirányzatokat egyesítő teaházak. Míg nálunk még hóbortosnak tűnnek a kocsma helyett teázóba járó arcok, a new york-i Tavalon Tea Bárban tea sommelier, DJ és partihangulat fogadja a érkezőket.

A nagy mennyiségű kávé stresszfokozó hatásával szemben a tea általában békésebb útja a koffeinbevitelnek, a szertartásos teázás pedig egyfajta kreativitásfokozó, relaxációval párosított felfrissülést jelent. Persze nem kell elszakadni nagyanyánk emlékétől, de a teázás hagyományosan gyógyító szerepén túl azért elég megdöbbentő újdonságokat lehet felfedezni. A nyugati teaházak innovatív megközelítése sokat segít az új kép kirajzolódásában.

 

Tavalon Tea Bar, New York - Manhattan

Nem vagyok híve a koffein és alkohol párosnak, de a bulizás során lankadó kedv is jobban felpezsdíthető teával, főleg puerh-rel. New York leghíresebb klubjainak (Pegu Club, Flatiron Lounge, Brooklyn’s Marlow & Sons) mixerei újabban teakoktélokat kínálnak, amelyek között alapanyagként különleges fajtákat (lapsang souchong, earl grey, puerh) is találunk. Kedvcsinálónak álljon itt néhány a leghíresebb klubok koktél lapjáról.

 

Smoked Pegu Club (PEGU Club, New York)

  • 2 oz Lapsang Souchong-Infused Plymouth Gin
  • 3/4 oz Orange Curacao
  • 3/4 oz Lime Juice
  • Dash Fee Brothers Orange Bitters

 

Charlie Chan (Wilson & Wilson, San Francisco)

  • black tea-infused vodka
  • lemon juice, honey syrup
  • coconut marmalade
  • black pepper tincture
  • clove tincture

Lapsan Souchong kivonat

A tea csakúgy mint a bor kóstolásra és kitárgyalásra alkalmas ital, hiszen évjárattól, termőterülettől és feldolgozási módtól függően is változatos ízeket és minőséget tapasztalhatunk. A jó tea a különleges sajtokhoz, borokhoz és párlatokhoz hasonlítható kulináris érték, számos fajtáját nem fogjuk elsőre megszeretni, de alaposabban megismerve az italt új világ tárul elénk. Mondjuk a narancslevet elsőre is szeretjük, de utána nem tartunk narancslé kóstolókat és a húszéves narancslevet sem fogjuk meginni. A tea nem ilyen. Tanuljuk és kóstoljuk egy életen keresztül.

Samovar Tea Lounge - Yerba Buena Gardens, San Francisco

Jó teázást!

 

Szöveg: Flying Bird Tea House, képek: Teavalon Tea Bar, Samovar Tea Lounge

 

Címkék: tea teaház teakészítés tea koktél modern teázás teabolt

A bejegyzés trackback címe:

https://bambuszcsipesz.blog.hu/api/trackback/id/tr214360561

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ramón y Cajal 2012.04.03. 23:23:47

"DJ és partihangulat fogadja a érkezőket"

épp csak semmi köze e kettőnek a teázás szertartásának jelentéséhez, az általa megidézett őrzött és továbbadott szellemi üzenethez,

ostobák

funfun 2012.04.04. 07:15:52

Új trendi dolog sznoboknak.

Ramón y Cajal 2012.04.04. 08:47:14

@mulire93: a nyugalom alapvetően belülről fakad, nem a külvilágból lehet vele feltöltődni (pláne nem partihangulatban dídzsék által, micsoda baromság)

Wágner Anna 2012.04.04. 08:50:47

@Ramón y Cajal: Ramón, a szertartásig el kell jutni valahogy. Viszont az emberek 80% még azt hiszi, hogy a zöld tea a szálas teával egyenlő. Őket célozzák meg ezek a partihelyek, hogy kipróbálják és később rendszeres teafogyasztókká, majd szertartásos teázóvá váljanak. A cikk célja is ilyesmi volt.

Wágner Anna 2012.04.04. 08:54:29

@funfun: A teázás sajnos nem trendi. Viszont jó lenne, ha az lenne.

Wágner Anna 2012.04.04. 08:59:39

@Ramón y Cajal: Ramón, a következő poszt a szellemi üzenetet is fogja közvetíteni, megígérem.

Elijah_Baley 2012.04.04. 09:45:42

sok köze nincs a teához, de legalább divatosnak tűnik...

Anchan86 2012.04.20. 00:36:54

Szerintem mindenki megtalálhatja a számítását, ha akar odamegy az ember, ha nem, akkor se tuszkolja be oda senki. Annyira nem érzem gáznak ha valaki nem csak részegen tántorogva és s*gget rázva akar bulizni. Én szívesen megnéznék egy ilyen helyet mert nyitott vagyok. Sokmindenre mondták már ezelőtt is hogy baromság, aztán meg már szinte mindenki úgy és azt csinálja...
süti beállítások módosítása