Éltető nedűnk ezúttal sem alkohol, az orvostudomány jelen állása szerint most jobbat teszek magammal, mint bármi mással. De teszek az orvostudományra, épp az ujjaim végénél, azok puha szorításában gőzölög egy kicsi földessárga agyagkanna. A hatéves sötét puerh tea ódon szekrény illata áthatja a levegőt, szigorú halak elevenednek meg velem szemben, ahogy szent felajánlásukat kapják.
Fénysebességgel jut retinámra a folyadék letisztult mélységes bíbor színe, a szekrény aromájú tealeves belekerül a gyűszűnyi, hüllőbőr mintájú agyagcsészébe. Úgy hajtom fel, mint egy kupicát. A 11. dimenzió nyílik meg, betelíti a tudatom a végtelenség: elnémulok. Ez bámulatos! Mire visszahelyezem az alátétre az üres csészét, már más világban vagyok: végre otthon. Otthon az ízes-szagos igazi életvilágban, Lebenswelt, ahogy Habermas bácsi mondaná; ez a tea tökéletes ellentéte a rendszer kalkulatív instrumentális racionalitásának. Ez a tea még bírni fogja a felöntéseket egy darabig…
Minden kap a teából, ami csak a tálcán van. Az nem lehet, hogy ezt ne osszam meg. Nem csitul a tea, hogy is ne bírná, jó évjárat, a halak szigorúan úsznak, fekete szemükben ott tükröződik a tea feketesége. A kannába helyezve orromat édeskeserű képzet alakul ki bennem, olyan bátorsággal tölt el, hogy… hogy azonnal meg is iszom. Van min töprengeni. Mély, síri csend – halál utáni: de hisz ez a tea is túl van már a halálon, a fermentáció kínkeserves folyamatában újjászületett levelek átlényegültek, a növény Buddhává sötétült, ö, világosult, na, érett.
Közben figyelem, ahogy a tea lassan lélegzik. Megfigyeltétek a kanna csőrénél, hogy a tea lélegzik?! Belegondolni is nehéz, hogy valójában ez az egész nem létezik, akár a kvantumfizika felől nézem, akár a Buddhizmus felől: ez az egész nem-, illetve csak nagyon furcsán létezik. Szó se róla, azért örömmel tölt el ez a valótlan valóság, ahogy markáns utóízt hagy a nyelvem körül!
Hogy lehet egy ilyen kis kannában ennyi emlék és különös íz? Húrelmélet: egy kezdet minden. Sok jó tea kis helyen is…, értem: ürességet inni nem finom, a térfogatnövelő szer semmirekellő. Gőzspirálok szállnak a szigorú halakról és a duci kannáról: 10. felöntés. Legalább már enyhülni kezdett, kezdtem megtántorodni, hogy meddig tart még. Ilyen a hullámvasút, nincs kiszállás.
A tea a 13. felöntés után enyhén édeskés karamelles világot hagyva maga után búcsúzik el tőlem: az idő végtelen, igazából nincs is. Jaj, ez az entrópia, micsoda rendezetlenség már megint...
Anyag nem vész el, csak átalakul: ideje felkelni és vizelni...
"a Zen nem más, mint ülni, állni, sétálni, enni, szarni, aludni, mert mindezek a hétköznapi cselekedetek eleve üresek, vagyis nincs bennük semmilyen énség, nincs bennük ragaszkodás, hacsak valaki nem kezd el képzeteket gyártani róluk, s feltételez magának egy cselekvő alanyt. Így az üresség mahájána jelentése az, hogy nincs önléte a dolgoknak, nincs végső lényegiségük, hanem pusztán függő létezők."
