A mai teázást furcsamód egy elegáns budai kávézóban kezdtük, de ez az ücsörgés valójában a délutáni sheng puerh teszt teáinak első szemrevételezését szolgálta. Kis zacskó felcímkézett leveleket raktunk ki az asztalra és néztük őket a tasakon át. Kérdezi a barátom egy 600 éves teafa 6 gramm levelére mutatva: elviszed most megkóstolni? Dehogy viszem el mondom, próbálva leplezni a néhány hét alatt kialakult komoly függőséget.

Tudni kell, hogy a tea származhat ellenőrzött teakertből, vagy vadon termő 6-800 éves fákról. Az erdőben a teafát számos egyéb növényi és állati maradvány veszi körül, ami a talajon keresztül felszívódik és szép hosszú, kacskaringós, napfényes úton jut el a gyökértől a levelekig. Gondoljunk bele mit jelent ez sejtszinten az ültetvényes teákkal szemben, hiszen egy teakertben rothadó maradványok és véletlenszerű növények nem fordulhatnak elő, de az erdőben igen. A begyűjtött leveleket sütik, napon szárítják, majd formába préselik és évekre elteszik érni. Ezt a történetet akartuk kibontani a teákból a délután folyamán.

A tesztcsapat mozgósítása ilyen teák esetében gyerekjáték, szélsőséges vibrációk vettek körbe bennünket, ahogy előkerültek a kóstolónyi adagok. Múlt héten térdre kényszerített egy 2004-es Yiwu Mahei öreg sheng, ezt újra kóstoltuk, plusz két tétel: egy Menghai sheng és még egy a Nagy Havas Hegyről. A teákat vastagabb falú gaiwanban készítettük, forró és kicsit visszahűtött vízzel egyaránt próbálkoztunk. Balról: Daxueshanxiang, Lincang 2004; Yiwu Mahei 2004, Menghai 2004 .

Tulajdonképpen már az első teával kivégeztük a tesztet. A Nagy Havas Hegy, Daxueshanxiang, (Yongde, Lincang, Jünnan) Xishuangbanna-tól északra a Lancang folyótól nem messze található a Himalája lábánál. A 2004-es szedésű, préselt, vadon termő sheng igazi 4 dimenziós teának bizonyult. Ha ilyen teát iszik az ember egyfajta szárnyaló, de fókuszált részegség árad benne szét, amely energiáját megtízszerezi és új dimenziót nyit a felfogásban.

Az első impresszió a száraz illat, ami ez esetben hűvös, havas, virágos, VÉGTELENBE szippantás volt. Megfigyelhetjük, hogy az illatoknak van bizonyos távlata a térben. Ehhez a teához képest a másik kettő zárt szobában való toporgássá szűkült. Ha sheng puerht szagolunk próbáljuk felfedezni benne ezt az illattartományt, a jó sheng illata egy hűvös, hatalmas, behatárolhatatlan tér. Füstösség nem jellemző, de erről majd máskor írok.

Az első kortyok után bizsergető érzést tapasztaltunk a szájpadlásunkban. Több volt ez, mint édesség, olyan mint egy korty pezsgő szénsavasan édes csípőssége, amitől először elkezdett csorogni a nyálunk, majd láb és fej felé terjedt tovább az inger. A vad fák teáinak összetéveszthetetlen jegye a kiszélesedő, savmentes, krémes íz nagyon hosszú utóíz kíséretében. Ezzel a szétterjedő napfényes érettséggel szemben az ültetvényes teák fanyar keserűsége röviden hatol belénk, utóízük inkább kesernyés.

Sokadik felöntésre savasságnak még mindig nyoma sincs, az íz egyre szélesedik, és teljesen váratlanul nyit a tea. Illetve nem a tea, hanem mi. Ez a legfurább az egészben. A tea átveszi a kontrollt és kinéz a szemünkön. Egész testünkben forróság és energia árad szét, nem tudjuk mi történik, csak összenézünk, hogy érezzük-e a rendkívülit. Ez az érzés teljesen más, mint a shu puerhek túlfogyasztásakor fellépő (megszokott) tearészegség. Ez az energiamegmaradás.

További analizálásra egyelőre nem vállalkozom, a jövő héttől a helyszínről tudósítom a tisztelt olvasótábort a sheng puerhekkel való behatóbb ismerkedésem fejleményeiről. Rendkívüli kaland lesz.

Szöveg és képek: Flying Bird Tea House, Akira Hojo