Mi teázók, ha csapdába esünk egy vidéki kempingben, vagy a hegyek közé vezet utunk, napi teánkat minden körülmények között, akár járművünk motorterében havat olvasztva is kinyerjük. Vigasztaljon bennünket a tudat, hogy a régi kínaiak sokkal keményebb kompromisszumokra kényszerültek, amennyiben alapvetően a cseppkövekről alácsöpögő, sziklák közti tócsákban felgyülemlő vizeket részesítették előnyben. Mivel a Subaru szervizkönyve nem tartalmaz teázásra vonatkozó állásfoglalást, beszereztem néhány mókás kinézetű, kanna formájú vízforralót a túraboltokban és upgrade-eltem a gázfőzőm is. Cuki kis holmikra már nem maradt pénzem, hiába virít majd minden nő vadiúj sikkes túranaciban, én egész nyáron ugyanabban a Columbia nadrágban főzöm a zsenge zöldeket. Ehh, semmiség.

 

Túracuccok vásárlásakor már a kínálat felmérése során is nehéz önuralmat gyakorolnom, vásárolni pedig leginkább olyannal megyek, aki úgyis lebeszél minden vonzó holmiról, és képes szembesíteni elhamarkodott döntéseim hosszútávú következményeivel. Tudnotok kell, hogy gázfőzőben jelenleg 2 nagy márka versenyez, az easy clic rendszerű CAMPINGAZ és a menetes PRIMUS. Természetesen ezek még véletlenül sem kompatibilisek egymással, ehhez fogható dilemmával a Canon és Nikon objektívek kapcsán szívott a világ. Nekem viszonylag könnyű volt döntenem, mert a régi főzőm és a tábori lámpám is CAMPINGAZ, de nagyon csorgattam már a nyálam egy piezo gyújtós, a réginél sokkal stabilabb és szélállóbb főzőfej után, amivel a PRIMUS jött ki először:( Röviddel ezután szerencsére már ott figyelt a boltokban a CAMPINGAZ TWISTER STOW PZ, ami ha lehet, még jobb kiállású a PRIMUS EXPRESS-nél is és passzol a többi felszerelésemhez. Ez nyert.

---------------

Az első tesztalany az Easy Camp 2 literes, különböző színekben is kapható rozsdamentes acél kannája. A többivel első ránézésre sem versenyezhet, hiszen a zöld zománc és a piros gomb komolytalan benyomást kelt az egyszerűségre törekvő túrázó emberben. Egyébként fütyülős, ilyet meg csak a maflák használnak. Levele, gondoltam. Teának is egy viszonylag szimpla vöröset választottam, a legfinomabbakat nem ezen a teszten szándékoztam elsütni. Mekkora tévedés volt:)) Tanulság: ha egy kis esélye van, hogy éjszakára erős puerht nyomsz vegyél egy jó könyvet és egy csomó kaját, mert ki kell húznod vele hajnalig.

A kanna hatalmas szólt, persze előkerült az isteni yunnan gold mini puerh...Nagy mérete ellenére könnyű, ami alapvető feltétele a hordozhatóságnak. A főzőfejen stabilan megáll, de ez a twiszter érdeme is. A forrás biztató duruzsolással indult, majd szép ívben, erőteljesen megindult a gőz a kis lyukon. Füttye egy kedves mormota csendes nótája, cseppet sem zavaró még éjszaka sem. Remek markolata nem forrósodik, így határozott mozdulattal le lehet emelni a kellő időben.

Kifolyási pontossága 5+, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy tökéletesen megfelel kungfu teázásra, amikor kis űrtartalmú gaiwan vagy agyagkanna száján kell beküldeni megfelelő mennyiségű vizet. Ezzel a kannával a legnagyobb precizitást igénylő mozdulat is gyerekjáték. Nemhiába cipeltem magammal az utazószettet. Mínusz egy csillag, mert nincs teteje és nehéz tisztítani, plusz egy csillag, ami nincs nem is veszhet el:) Kompakt, precíz, ergonomikus műszer, jól tartja a meleget, de mivel nehéz tisztítani, lágyabb vizekkel használjuk. Ötös skálán ötös, ami jó az jó, még ha kicsit idétlen is.

---------------

A következő este a Tatonka 1,5 literes rozsdamentes acél kannáé. Kinézetre rendkívüli mérnöki teljesítményt sugall. Külön teaszűrője van, ami tökéletesen felfekszik a kanna peremére. Nagy hűha élmény, amikor a kifolyót is közelebbről szemügyre veszem.

Kifogástalan forrasztás és aprólékosan megformált vájatok gondoskodnak a víz iránytartásáról, de sajnos csak elméletben. A gyakorlatban kínos csöpögések szűrővel és szűrő nélkül is. Felszisszenek, mert az ára borsos, és az egész dobozát elborító litánia nem említett ilyen bénázást. A fülek és a tető fogantyúja nem forrósodik ugyan, de totál bizonytalanná teszi az egész manővert. Aki rakott már össze dinoszaurusz csontváz makettet, az hamar rutint szerez a kezelésében. A többiek a dinóval kezdjék.

 

Multifunkcionalitásához azonban nem fér kétség, az integrált szűrő praktikus célszerszámmá teszi a forralót. Ne legyünk maximalisták, de az utazószett helyett az aluminium bögréinket pakoljuk be, és könyvek helyett egy pakli kártya is megteszi. Végülis elsősorban túrázni megyünk, nem teázni.

---------------

Az ígéretes PRIMUS Litech -kel kapcsolatban félő volt, hogy a twiszter leveti magáról az ellenséget és a Litech is hasonló intoleranciát mutat. A katasztrófa elmaradt, a forraló bizonyított.

 

Az uktrakönnyű, kemény, anodizált alumíniumból készült forralót extrém túrázóknak szánták. Belső felszínén több rétegű titánium bevonat gondoskodik a könnyen tisztíthatóságról. Nem dizájnolták agyon, mégis tökéletesen precíz a kiöntője, és mivel extrém túrázáshoz gaiwant még nem alkotott senki, nyugodt szívvel pakoljuk oda az utazószettet. Ha nem látnám a forrasztott lemezt, azt hinném a kannámból csobog a víz magasról, pontosan.

Markolata stabil és nem melegszik, kiöntéskor nem kell készenlétbe helyezni az orvosi ügyelet számát. Vagány fekete tokban hordozhatjuk és mutogathatjuk büszkén az arra érdemeseknek. Lenyűgöző és hatásos tárgy, ami az enyém! Ötös skálán hat felé tart, de hiányzik a mormotadal így figyelni kell egyéb hangokra, illetve emelgetjük a fedőt. Na bumm.

---------------

Az utolsó tesztbe bekerült egy magas minőségű Tie Kuan Yin, ami pozitív irányba torzíthatja az eredményt. Várok. A 2 literes CAO kannában sok víz van, hosszan melegszik. Mókás darab, fütyülő csigára hajaz, lehet is az új kedvencnek nevet találni.

 

A csiga mérete ellenére stabilan csimpaszkodik a gázfőzőbe. Először diszkréten duruzsolni kezd, majd pianoban rázendít egy monoton dalra. Le kéne venni, de a nyele elég forró és az egész kannából árad a hő. Azért kibírható, pláne ha már kicsomagoltam és megszagoltam a teát. Jeleztem előre, nehéz lesz objektívnek maradni, öntöm is rá a vizet a teára de visszahőkölök.

Azért ennyire nem sietek. Széles sugárban dől belőle a víz, mintha élményelem lenne a Palatinus Strandon. Ázik a tálca, ami jót tesz a bambusznak. Klassz, de azért törődjünk bele, ezt a kannát egyszerű, hétköznapi teázáshoz használhatjuk leginkább. A szép mozdulatokat tartogassuk máskorra, elő a menzás kannákkal és bögrékkel, nagy ivászatot csapunk. Dűtjük és borítjuk.

Tanulság: jó annak, aki a szabadban teázik. A Mountexben és a Decathlonban kapsz gázfőzőt és kannát hozzá. UPDATE: Gázfőzőből vedd a piezo gyujtósat, ehhez már nem kell gyufa.

Jó teázást Nektek!

A bejegyzés trackback címe:

https://bambuszcsipesz.blog.hu/api/trackback/id/tr103128392

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

halaloszto 2011.08.09. 12:39:39

turazashoz ezek total alkalmatlanok, mivel allati sok helyet foglalnak. egy fedeles nyeleslabosban is lehet vizet forralni, es azt sokkal egyszerubb ugy elpakolni, hogy bele is teszel valami hasznosat. es abban lehet mast is fozni, nem csak vizet forralni.

autoval kirandulashoz meg tokre megfelel egy termosz.

vajk

Wágner Anna 2011.08.09. 16:39:06

oltári béna a nyeleslábos teázáshoz vajk. főzni szoktam benne, de ha már teázni is akarok inkább belepréselem a kannát a lábosba:) termoszban van egy-kettő, ami valóban elmegy, esetleg teáskulacsok még jók. de ha az élvezet is számít, zongorázni lehet a különbséget. és nem csak a kannát, de a szettet is viszem. persze van ahová nem lehet.

anna

Légiós903 2011.11.24. 21:34:20

Én személy szerint nem költök piezós gázfőzőre, egyszerűbbnek tartom a gyufát. Vésztartaléknak öngyújtót. Nem bízom a piezóban... Murphy óta meg pláne. ;)

Dehát ízlések és pofonok.
süti beállítások módosítása