Tudom, hogy megunhatatlan teázóhely a Kopaszi gát és a Margitsziget, mégis most javasolnék egy rejtettebb, sokkal vadregényesebb helyet arra az esetre, ha az említett helyszíneken a következő napokban, különös tekintettel október 23-át, nagyobb tömegek verődnének össze ünneplés, zendülés vagy egyéb önfelszabadítás céljából. Számomra a tömeg a kinti teázással nem kompatibilis, ráadásul a végtelen természet iránti szenvedélyünk kiélésére ezek a helyek már amúgy sem alkalmasak. De itt van ez, Óbudán, a Megyeri hídnál.
Fogjuk a teás cuccokat, legalább félig teli gázpalackot és kempingfőzőt! (ez fontos, Tomival múltkor kimentünk teázni két üres gázpalackkal), megrakjuk a hátizsákot, ráerősítünk vízzel és finomságokkal de csak annyira, hogy egy pléd még becsússzon a tetejére. Napkrém nem kell, derült időben ősszel nem védekezünk :)
Felülünk a HÉV-re a Batthyány térnél és leszállunk Békásmegyeren. Itt jön egy kis séta, vagy rákeresünk valami buszra, aki pedig nagyon fitt, eleve biciklivel indul el. Lemegyünk a dunai gátra, amelyik a Büdös Árok nevű gödörben végződik északi irányban, ahol a Barát patak torkollik a folyóba. Jelöltem a térképen Szombat Zsuzsi kedvenc lila színével.
A patakon átkeléshez átlépjük a szalagkorlátot, ez enyje, aztán leereszkedünk az árokba és ott át a kis betonpallón.
Tovább haladunk a parti sétányon északra, amíg a Megyeri híd előtt megpillantunk egy csodálatosan szép, benyúló földnyelvet, ahol jelenleg nagyon alacsony a vízállás. Óvatosan begázolunk a gazba és hamarosan egy kis hordalékos félszigeten találjuk magunkat. Leheverünk a napra, eszünk, teázunk. Innen már adja magát.
Teázás után észak felé pillantva látunk két fura vízi járművet, mindkettő kocsma, az egyik a legendás Ebihal..érdemes azokat is célba venni :)
Kalandra fel! Szöveg és fotók: Flying Bird Tea House
UPDATE: tulajdonképpen a Római part északi végénél van a Büdös Árok, és azon túl az említett helyek.