Az öreg teafa rendszerint nem vad és nem is óriási

Váljunk el most kicsit a shu puerektől hogy visszatérjünk a gyökerekhez, minthogy eredetileg a puer a friss tealevelek szedése utáni sütést és napon szárítást követően tulajdonképpen készen van. Az így nyert, nem fermentált maocha formába préselése után a tealepény tovább érik, a többéves érés során íze, illata és hatóereje változik. Ez az élő vagy sheng puer, éljen soká! A kép egy 1952-es sheng lepény protokolláris kóstolásán készült, aukciós értéke 70.000 yuan (1 yuan kb. 40 forint). A tesztcsapat résztvevőit egyelőre nem merem feltüntetni.

Röviddel ezután már Xishuanbannaban vagyunk a Jinuo hegyen, a tavaszi szüret után  készült maocha a helyi lakosság múltja, jelene és jövőjének kulcsa. Az öreg fák leveleiből nyert legértékesebb teákért világszerte óriási a verseny, a „nagyfőnökök” sokszor feldolgozás nélkül is többezer yuanért viszik el a frissen leszedett levelek kilóját, hogy saját üzemükben tökéletesítsék tovább.

A teafákat és kultúrát őrző jinuo törzs szemében az igazi tea a többszáz éves fák lombjáról szedett felső rügy és alatta lévő levelekből álló friss hajtás. A környező falvak lakossága folyamatosan megújul, számos esetben az újonnan beköltöző család kap egy területet a falvakat körülölelő teakertekből, amelyek eredetei telepítői már régen továbbvándoroltak. Tehát arra a kérdésre, hogy hány éves egy adott fa, csak közelítő választ kaphatunk.

Egy biztos, az öreg fák leveleinek főzete ízében és hatásában messze túlmutat az ültetvényes művelésből származó, sokszor vegyszeresen kezelt teákénál. A tea szinte sugárzik, ereje átjárja a testünket, különös illatát hosszú, nyálcsorgatóan édes utóíz követi. A trópusi fák között bandukolva felmerül bennem a kérdés, hogy az öreg teafák szemrevételezése közben a helyi viperapopulációt is feltérképezzük-e. Aztán megnyugszom, a szemünk elé táruló hajdanvolt kert idilli képet mutat.

Az erdő és kert fura elegye az ember és természet közös, harmonikus jelenlétét sugározza. Az egyébként korosan is kisebb teafákra helyenként hatalmas trópusi fák vetnek árnyékot. Nem ismerek illatnak, fénynek és erőnek olyan keverékét, amely megközelítené a világnak ezen a pontján érezhető hatást.

A feldolgozás a későbbi íz egyik meghatározója

Vendéglátónk meginvitál az érkezésünk előtt leszedett friss levelek sütésére. Lényeges, hogy a szedést követően minél hamarabb meg kell sütni a teát, hogy a fermentációt előidéző enzimek működését időben lefékezzék. Lefékezik, de nem állítják meg. Miközben felesége egy kemencébe süllyesztett wokban forgatja a leveleket elmondja, hogy mi kell a jó teához. Elmondjam? Jó alapanyag, jó feldolgozás, jó tárolás. Ennyi. Kitaláltátok volna magatok is.

Az egész sütés nem több 15 percnél, de ennek fokozata, ideje és ritmusa különös figyelmet és rutint igényel. A túlsütött tea színe barnább, ereje csillapított, kissé meggyötört lesz, ez pedig rontja a minőséget. A wokból mennyei illatok csapnak fel, nagyot szippantok a trópusi klíma, a hegy és a sült tea illatából. Pirítás után azonnal át kell sodorni, hogy még száradás előtt elnyerje azt a fonálszerű állagot, ami lehetővé teszi a préselést. Sodorjuk újabb 15 percig, az illat nyersebb, nedvesebb ahogy a „zöldességet” próbáljuk kiűzni belőle. Ezekre a műveletekre általában az esti órákban kerül sor, hogy másnap már száradhassanak a levelek.

Száradáskor a helyi viszonyok között különösen oda kell figyelni, hogy sem wc, sem háztűzhely kimenete ne legyen a közelben.

A füstös illatért elsősorban a rossz helyen szárított alapanyag a felelős, amikor a házban lévő tűzhely szellőzőnyílása mellé rakják a tetőre, vagy a teasütő wok közelében szárítják a teát. A füstös illat csak többéves érlelés során tűnik el.

Az igazi megmérettetés a kóstolás

Az idő hátralévő része az idei maocha kóstolásával telik. A kóstolás kétféleképpen zajlik. Az egyik esetben bazi nagy adagokból hosszú felöntéseket készítenek azt gondolva, hogy így a tea igazi arca mutatkozik meg, a másik esetben kisebb mennyiségből rövid felöntésekkel isszák végig a teát azt gondolva, hogy így a tea összes arca megmutatkozik. Én rendszerint az egész természetére kíváncsi vagyok.

Kóstoláskor a következő minőségi elemeket vizsgáljuk: került-e ültetvényes levél a teába (nagy baj ha letagadják), használtak-e erős növényvédő szereket (ez itt ciki), vajon tényleg 600 éves fáról való a tea, vagy sokkal fiatalabb (ez állandó kérdés és nem ciki). A profi vevők ezeket az első korty után kiszűrik és a továbbiakban ez minden ár és szorzó alapja.

Nézzük az elemi hatásokat. Az öreg teafák levelének sajátosan érett, édes, enyhe dohány és sajtszaga van, az illat minden esetben térfogatban mérhetően tágas. Termőterület függvényében az illat hőfoka változhat, számomra a hűvösebb, harmatosabb illatok kedvesebbek mint az édes melegség, de erről később részletesen írok majd.

Az íz lehet elsőre krémes de keserű is, ami egy pillanat alatt édesbe vált. Az utóíz minden esetben bizsergetően édes és nyálcsorgató. A tea egész testre kiterjedően szétárad, egyre szélesedik, a nyaki artériától megnyílik egy út lefelé, illetve nem tudom merre:) de én ezt nagyon élvezem. A shenget állítólag elsősorban emiatt isszák, olyan, mintha valami elkezdene ragyogni belülről. Legközelebb a feldolgozásról írok részletesebben, ráadásképnek fogadjátok ezt a képet:

Szeretettel: Flying Bird Tea House