Egészen addig hanyagoltam ezt a teát, amíg meg nem kóstoltam az eredeti termőhelyről származó sokkal pelyhesebb, százszor ezüstösebb, ezerszer illatosabb Bi Luo Chun-t. A mélyzöld (Bi), csiga-szerű (Luo), kora tavaszi (Chun) tea az egyik leghíresebb kínai zöld. Rengeteg utánzata van, és mivel általában azokat kóstoljuk először, nekem sem volt első ízlelésre feljegyzendő tétel. Inkább amolyan kötelező elemnek tekintettem, ami együtt járt a tavasszal. Milyen méltatlanul!

A Dong Ting Shan (Dong Ting hegy) napfényben és csapadékban bővelkedő, nem túl magas hegyvonulat a TaiHu tó és a Jangtze folyó között (keleti part, Shanghai közelében). A hegy-folyó-tó metszésében fejlődő tea ízben és illatban is a környezethez méltó gazdagságot kínálja. Alacsonyabb fekvésű, buján zöld, dúsan termő vidék ez tele gyümölcsfákkal és ligetekkel, a környékbeli nagyvárosok lakóinak kedvelt pihenőhelye és több mint ezeréves teatermesztő régió.

A teára a Qing diansztia egyik XVII. századi uralkodója Kangxi császár figyelt fel, a legenda szerint ő adta neki a Tavasz Jádezöld Csigái nevet, különleges megjelölés után kutatva az ízletes teához. Apró leveleit kora tavasszal szedik és wokban sütéskor, sodró mozdulatokkal alakítják parányi, gyűrűs pelyhekké. A bolyhos textúrából szárazon puha, édes és ígéretes sárgadinnye illat csap fel, amitől azonnal vizet forralni támad kedvünk. Hűvösen illatozó egyenes tisztaságát némi krémes, tejszínes aroma lágyítja parányi füstös vonással.

70 C°-on készítettem rövid áztatással, nagyjából 6 alkalommal leöntve. A főzet ezüstösen halványzöld, mennyei illatú, kristálytiszta lé. Ez a tisztaság az ízben is előjött egyfajta légiesen friss és evidens kortyban.

Az intenzíven üde illatú, dinnyelére emlékeztető finomságú, szeretni való tea a tavaszi szezon első hírnöke, tündérkedő íze ellenére azonban meglepően erős hatású és rendesen felpörget. A kóstolásnak a hetedik felöntés erősödően zöldséges, hosszú utóízénél vetettünk véget megállapítva, hogy szárító savasságnak és keserűségnek nyomát sem éreztük. Telt íze ellenére könnyed maradt, időt és gondolatot hagyva a megismerésre, töprengésre, ábrándozásra. Ezt szeretjük a kínai zöldekben!

Jó teákat!

Szöveg és kép: Flying Bird Tea House

Hö úr Kína legértékesebb puerh (öreg tea) gyűjteményével rendelkezik, amely rangot nyugodtan kiterjeszthetjük az egész világra. Tehát Hö úr teáinak nincs párja az egész világon. Tudják ezt kormányfők, cégvezetők, professzorok és pénzemberek, Kínába látogatva szinte első útjuk az idős úr teaszalonjába vezet. Panaszkodik is, hogy ezek a mihaszna politikusok megisszák az összes teáját:)

A teamester és minden kincsek őrzője egy pókerarcú sofőr, 17 grammot adagol egy kékcímkés 60 éves shengből, hozzá 3 grammot egy százéves korongból, mindez 300 ml-es agyagkannában készül. Az első korty után mintha élve temetnének, minden érzékszervemen beáramlik a földfekete mélység. Ez az érzés nem tűr meg semmi más ingert, lassan kinyílok, gyökerem lesz és törzsem, ágaim lesznek és kinyúlok az ég felé.

Hö úr stabilan áll a kínai dollármilliomosok toplistájának éremesélyesei között, de a magyar példákkal ellentétben mint vagyonos kínai, kötelességének érzi hazája tradícióinak ápolását és bemutatását. „A puerh tea a kínai kultúra egyik legkülönlegesebb gyöngyszeme, de ez nemcsak a kínaiaké, hanem az egész világ öröksége”, mondja. A világörökség földesen édes ízétől mi teázók szépen elhallgatunk.

Úgy tartják, hogy a puerh tea csakúgy mint a jó borok az évek múlásával egyre finomabb, nem mellékesen a hagyományos kínai orvoslás egyik alkalmazott csodaszere. Az öreg puerh tea drágább mint az arany, 2005-ben egy 500g-os 64 éves korong 1 millió Yuanért (kb.40 millió Forint) kelt el árverésen. Az alábbi korong 1890-es évjáratú és 2013-at írunk:

Kína egész kultúrtörténetében nagy szerepet játszik a tea, ez azonban a 20. században drasztikusan megváltozott. A japán megszállás előtt (1937) zömében kis magánüzemekben készültek a préselt korongok. A Második világháború idején visszaszorult a termelés, ezt követően a kommunista hatalomátvétellel párhuzamosan a magánvállalatok eltűntek és 1951-ben helyükbe lépett az Állami Puerh Társaság, lepényeik közepén nagy tea jellel:

Első és leghíresebb korongjuk a piros cédulás Hung Yin, ne hiányozzon a kép róla:

Végül picit játszunk el a gondolattal, hogy ezekből lehet kóstolót kérni:

Aki még nincs tisztában a puerh fajtákkal azt hihetné, hogy ezek shu lepények. Nos, nem ez a helyzet,a 30 évesnél öregebb shengek a természetes éréssel besötétednek, miközben áruk évente duplázódik. A várakozási idő lerövidítésére találták ki a 70-es évek elején az ellenőrzött érlelésű shu puerht, amely sikerében közrejátszott az is, hogy öreg shengekhez az áruk miatt sokan egyáltalán nem férhettek hozzá.

Szeretettel: Flying Bird Tea House

Az öreg teafa rendszerint nem vad és nem is óriási

Váljunk el most kicsit a shu puerektől hogy visszatérjünk a gyökerekhez, minthogy eredetileg a puer a friss tealevelek szedése utáni sütést és napon szárítást követően tulajdonképpen készen van. Az így nyert, nem fermentált maocha formába préselése után a tealepény tovább érik, a többéves érés során íze, illata és hatóereje változik. Ez az élő vagy sheng puer, éljen soká! A kép egy 1952-es sheng lepény protokolláris kóstolásán készült, aukciós értéke 70.000 yuan (1 yuan kb. 40 forint). A tesztcsapat résztvevőit egyelőre nem merem feltüntetni.

Röviddel ezután már Xishuanbannaban vagyunk a Jinuo hegyen, a tavaszi szüret után  készült maocha a helyi lakosság múltja, jelene és jövőjének kulcsa. Az öreg fák leveleiből nyert legértékesebb teákért világszerte óriási a verseny, a „nagyfőnökök” sokszor feldolgozás nélkül is többezer yuanért viszik el a frissen leszedett levelek kilóját, hogy saját üzemükben tökéletesítsék tovább.

A teafákat és kultúrát őrző jinuo törzs szemében az igazi tea a többszáz éves fák lombjáról szedett felső rügy és alatta lévő levelekből álló friss hajtás. A környező falvak lakossága folyamatosan megújul, számos esetben az újonnan beköltöző család kap egy területet a falvakat körülölelő teakertekből, amelyek eredetei telepítői már régen továbbvándoroltak. Tehát arra a kérdésre, hogy hány éves egy adott fa, csak közelítő választ kaphatunk.

Egy biztos, az öreg fák leveleinek főzete ízében és hatásában messze túlmutat az ültetvényes művelésből származó, sokszor vegyszeresen kezelt teákénál. A tea szinte sugárzik, ereje átjárja a testünket, különös illatát hosszú, nyálcsorgatóan édes utóíz követi. A trópusi fák között bandukolva felmerül bennem a kérdés, hogy az öreg teafák szemrevételezése közben a helyi viperapopulációt is feltérképezzük-e. Aztán megnyugszom, a szemünk elé táruló hajdanvolt kert idilli képet mutat.

Az erdő és kert fura elegye az ember és természet közös, harmonikus jelenlétét sugározza. Az egyébként korosan is kisebb teafákra helyenként hatalmas trópusi fák vetnek árnyékot. Nem ismerek illatnak, fénynek és erőnek olyan keverékét, amely megközelítené a világnak ezen a pontján érezhető hatást.

A feldolgozás a későbbi íz egyik meghatározója

Vendéglátónk meginvitál az érkezésünk előtt leszedett friss levelek sütésére. Lényeges, hogy a szedést követően minél hamarabb meg kell sütni a teát, hogy a fermentációt előidéző enzimek működését időben lefékezzék. Lefékezik, de nem állítják meg. Miközben felesége egy kemencébe süllyesztett wokban forgatja a leveleket elmondja, hogy mi kell a jó teához. Elmondjam? Jó alapanyag, jó feldolgozás, jó tárolás. Ennyi. Kitaláltátok volna magatok is.

Az egész sütés nem több 15 percnél, de ennek fokozata, ideje és ritmusa különös figyelmet és rutint igényel. A túlsütött tea színe barnább, ereje csillapított, kissé meggyötört lesz, ez pedig rontja a minőséget. A wokból mennyei illatok csapnak fel, nagyot szippantok a trópusi klíma, a hegy és a sült tea illatából. Pirítás után azonnal át kell sodorni, hogy még száradás előtt elnyerje azt a fonálszerű állagot, ami lehetővé teszi a préselést. Sodorjuk újabb 15 percig, az illat nyersebb, nedvesebb ahogy a „zöldességet” próbáljuk kiűzni belőle. Ezekre a műveletekre általában az esti órákban kerül sor, hogy másnap már száradhassanak a levelek.

Száradáskor a helyi viszonyok között különösen oda kell figyelni, hogy sem wc, sem háztűzhely kimenete ne legyen a közelben.

A füstös illatért elsősorban a rossz helyen szárított alapanyag a felelős, amikor a házban lévő tűzhely szellőzőnyílása mellé rakják a tetőre, vagy a teasütő wok közelében szárítják a teát. A füstös illat csak többéves érlelés során tűnik el.

Az igazi megmérettetés a kóstolás

Az idő hátralévő része az idei maocha kóstolásával telik. A kóstolás kétféleképpen zajlik. Az egyik esetben bazi nagy adagokból hosszú felöntéseket készítenek azt gondolva, hogy így a tea igazi arca mutatkozik meg, a másik esetben kisebb mennyiségből rövid felöntésekkel isszák végig a teát azt gondolva, hogy így a tea összes arca megmutatkozik. Én rendszerint az egész természetére kíváncsi vagyok.

Kóstoláskor a következő minőségi elemeket vizsgáljuk: került-e ültetvényes levél a teába (nagy baj ha letagadják), használtak-e erős növényvédő szereket (ez itt ciki), vajon tényleg 600 éves fáról való a tea, vagy sokkal fiatalabb (ez állandó kérdés és nem ciki). A profi vevők ezeket az első korty után kiszűrik és a továbbiakban ez minden ár és szorzó alapja.

Nézzük az elemi hatásokat. Az öreg teafák levelének sajátosan érett, édes, enyhe dohány és sajtszaga van, az illat minden esetben térfogatban mérhetően tágas. Termőterület függvényében az illat hőfoka változhat, számomra a hűvösebb, harmatosabb illatok kedvesebbek mint az édes melegség, de erről később részletesen írok majd.

Az íz lehet elsőre krémes de keserű is, ami egy pillanat alatt édesbe vált. Az utóíz minden esetben bizsergetően édes és nyálcsorgató. A tea egész testre kiterjedően szétárad, egyre szélesedik, a nyaki artériától megnyílik egy út lefelé, illetve nem tudom merre:) de én ezt nagyon élvezem. A shenget állítólag elsősorban emiatt isszák, olyan, mintha valami elkezdene ragyogni belülről. Legközelebb a feldolgozásról írok részletesebben, ráadásképnek fogadjátok ezt a képet:

Szeretettel: Flying Bird Tea House

Kérlek most ne a tál cseresznyét nézzétek. A mellette sorakozó, elmúlt egy évben hozzáférhetetlennek tűnő Run Yun Hao 2007-es Long Run korong a shu puerrel ismerkedők legkedvesebb teája. Szinte mindenkivel ezt itattam első puerként, amíg el nem fogyott. Ekkor szembesültem először adott teakészlet végességével és értettem meg a teafelhalmozásban, gyűjtőszenvedélyben és egyéb elragadtatásban rejlő rációt.

Az utolsó korong tudomásom szerint Bélánál volt, a többiek minden hozzájutási kísérletemhez kapcsolódó kesergést álcázásnak és teaféltésnek gondoltak. Béla azóta nagyon okosan hallgat erről a teáról:). A most összeszedett lepények az eredeti, 2006-os recept alapján összeállított 2008-as kiadású teák. A Run Yun Hao Shu az ellenőrzött érlelésű teák különösen kifinomult és barátságos példánya, kiváló ízléssel házasított és jó ütemben érlelt tea.

A Kunmingban felbukkanó csodálatos lepények stílusa egyébként teljesen egybevág Mr. Jiao cégelnök választékos eleganciájával, amit egy teás szakfolyóiratból kifotóztam és összeollóztam, hogy még jobban megvilágításba helyezzem a teát. Derű és könnyedség árad szét bennünk már az első csésze után, kristálytiszta, nem feketébe burjánzó, minden felöntésnél áttetszően csillogó vörösesbarna főzetet ad.

A teában nem elsősorban az erőteljes földes jellegre, inkább valami könnyű puhaságra és harmóniára figyelhetünk fel. Nem annyira mélyre, mint inkább előreirányba húz, hatását tekintve a brutálisan erős puerekkel szemben inkább szelíd, viszont nagyon emlékezetes tud lenni.

A tea több napon keresztüli fogyasztás esetén is csodás ritmusban bomlik ki, lassabban beinduló és hosszabban lecsengő utat ízlelhetünk végig. Túlzásoktól mentes, mégis káprázatos pályája légiesen könnyű édes ízekkel és kedves illatokkal gyönyörködtet.

Édes, levegős, cékla, mandula és föld illatát ennek tökéletesen megfelelő íz teszi teljessé. Kellemes, olivaolaj finomságú textúrája és hosszú, lágy utóíze megalapozza a következő csészére való ráhangolódást és a folytatás igényét. Nagyon jól iható tea, amitől a világ is egy jobb hely lett.

Most jöjjön ráadásként a kardos mutatvány, aki idáig jutott az olvasásban:) Kunming egyik főterén vagyunk. Régivágású bűvészek mindenki által ismert műsorszáma, amikor a guszta lányt bezárják egy szekrénybe úgy, hogy különböző végtagjait kilógatják.

Az illuzionista rázárja a dobozt, majd az oldalába vájt lyukakon keresztül kardokat (ez esetben késeket) szúr bele. Az asszisztens erőltetetten jókedvű, a gyerekek és nénikék eltakarják a szemüket.

A bűvész leválasztja a doboz oldalát, megpillantjuk a félelmetesen csillogó pengéket, de a doboz üres! Ekkor a guszta lány elkezdi mozgatni a végtagjait, és megereszt egy mosolyt a közönség felé, hogy nem lett kifilézve és eltüntetve egyszerre. A jelen lévő további bűvésztanoncok és asszisztensek elkezdenek cigánykereket hányni, hogy a ledermedt közönség tapsoljon és ne kezdje firtatni a trükk működési elvét.

Ez amolyan levezetésféle volt, azoknak akik végigolvasták a teás részt. Igazán megérdemeltétek:) Lassan rátérhetünk a Sheng teákra is. Szöveg és képek: Flying Bird Tea House

A mai teázást furcsamód egy elegáns budai kávézóban kezdtük, de ez az ücsörgés valójában a délutáni sheng puerh teszt teáinak első szemrevételezését szolgálta. Kis zacskó felcímkézett leveleket raktunk ki az asztalra és néztük őket a tasakon át. Kérdezi a barátom egy 600 éves teafa 6 gramm levelére mutatva: elviszed most megkóstolni? Dehogy viszem el mondom, próbálva leplezni a néhány hét alatt kialakult komoly függőséget.

Tudni kell, hogy a tea származhat ellenőrzött teakertből, vagy vadon termő 6-800 éves fákról. Az erdőben a teafát számos egyéb növényi és állati maradvány veszi körül, ami a talajon keresztül felszívódik és szép hosszú, kacskaringós, napfényes úton jut el a gyökértől a levelekig. Gondoljunk bele mit jelent ez sejtszinten az ültetvényes teákkal szemben, hiszen egy teakertben rothadó maradványok és véletlenszerű növények nem fordulhatnak elő, de az erdőben igen. A begyűjtött leveleket sütik, napon szárítják, majd formába préselik és évekre elteszik érni. Ezt a történetet akartuk kibontani a teákból a délután folyamán.

A tesztcsapat mozgósítása ilyen teák esetében gyerekjáték, szélsőséges vibrációk vettek körbe bennünket, ahogy előkerültek a kóstolónyi adagok. Múlt héten térdre kényszerített egy 2004-es Yiwu Mahei öreg sheng, ezt újra kóstoltuk, plusz két tétel: egy Menghai sheng és még egy a Nagy Havas Hegyről. A teákat vastagabb falú gaiwanban készítettük, forró és kicsit visszahűtött vízzel egyaránt próbálkoztunk. Balról: Daxueshanxiang, Lincang 2004; Yiwu Mahei 2004, Menghai 2004 .

Tulajdonképpen már az első teával kivégeztük a tesztet. A Nagy Havas Hegy, Daxueshanxiang, (Yongde, Lincang, Jünnan) Xishuangbanna-tól északra a Lancang folyótól nem messze található a Himalája lábánál. A 2004-es szedésű, préselt, vadon termő sheng igazi 4 dimenziós teának bizonyult. Ha ilyen teát iszik az ember egyfajta szárnyaló, de fókuszált részegség árad benne szét, amely energiáját megtízszerezi és új dimenziót nyit a felfogásban.

Az első impresszió a száraz illat, ami ez esetben hűvös, havas, virágos, VÉGTELENBE szippantás volt. Megfigyelhetjük, hogy az illatoknak van bizonyos távlata a térben. Ehhez a teához képest a másik kettő zárt szobában való toporgássá szűkült. Ha sheng puerht szagolunk próbáljuk felfedezni benne ezt az illattartományt, a jó sheng illata egy hűvös, hatalmas, behatárolhatatlan tér. Füstösség nem jellemző, de erről majd máskor írok.

Az első kortyok után bizsergető érzést tapasztaltunk a szájpadlásunkban. Több volt ez, mint édesség, olyan mint egy korty pezsgő szénsavasan édes csípőssége, amitől először elkezdett csorogni a nyálunk, majd láb és fej felé terjedt tovább az inger. A vad fák teáinak összetéveszthetetlen jegye a kiszélesedő, savmentes, krémes íz nagyon hosszú utóíz kíséretében. Ezzel a szétterjedő napfényes érettséggel szemben az ültetvényes teák fanyar keserűsége röviden hatol belénk, utóízük inkább kesernyés.

Sokadik felöntésre savasságnak még mindig nyoma sincs, az íz egyre szélesedik, és teljesen váratlanul nyit a tea. Illetve nem a tea, hanem mi. Ez a legfurább az egészben. A tea átveszi a kontrollt és kinéz a szemünkön. Egész testünkben forróság és energia árad szét, nem tudjuk mi történik, csak összenézünk, hogy érezzük-e a rendkívülit. Ez az érzés teljesen más, mint a shu puerhek túlfogyasztásakor fellépő (megszokott) tearészegség. Ez az energiamegmaradás.

További analizálásra egyelőre nem vállalkozom, a jövő héttől a helyszínről tudósítom a tisztelt olvasótábort a sheng puerhekkel való behatóbb ismerkedésem fejleményeiről. Rendkívüli kaland lesz.

Szöveg és képek: Flying Bird Tea House, Akira Hojo